Németh Miklós zenepedagógus
13 éve vagyok gitártanár, azóta tanítok gitározni gyerekeket és felnőtteket. Szeretném jobban megérteni, hogy melyek azok a zenei eszközök, amik segítségével teljesebb embereket lehet nevelni.
Mint Zenepedagógus legfőbb célkitűzéseim között szerepel,
hogy olyan zenei nevelést dolgozzunk ki,
mellyel még adósak vagyunk
Kodály Zoltán elképzelésének.
Iskolák, képesítések:
– Széchenyi István Szakközépiskola Nagykanizsa (2000)
– Kodolányi János Főiskola Székesfehérvár, Előadóművészet, Jazz-gitár szak (2009)
Egyéb:
– Német középfokú nyelvvizsga (2003)
Lullaby of birdland (guitar cover)
Hogy lettem gitártanár?
Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt, amikor az óvodában a kezembe vehettem az óvó néni furulyáját.
Nem azért, mert szabad volt, hanem azért, mert felértem a polcot. Azt gondoltam, hogy örülni fog, ha meghallja, hogy milyen szépen játszok rajta. Természetesen azonnal kivette a kezemből, és visszatette a helyére azzal az üzenettel, hogy ez nem játék. Ez az élmény nagyon élénken él bennem, és meghatározó momentuma volt az óvodai éveimnek.
Az életem egyik szerencsés véletlene volt számomra, hogy édesanyám zongoratanár volt. Otthon lépten-nyomon hangszerekbe botlottam. Volt citera, harmonika, zongora, hegedű, körtemuzsika… Ezeket a hangszereket megfelelő irányítással kedvemre használhattam. Ha ezek az otthoni feltételek nem lettek volna adottak, nagyon valószínű, hogy nem fedezem fel a zenei világot, és nem lettem volna gzenepedagógus. Azzal, hogy gyerekeket taníthatok, nevelhetek a zene által, egyrészt megvigasztalom a gyerekkori énemet, másrészt a gitártanárként eltöltött 13 év azt mutatja, hogy a zenei nevelésben részesített gyermekek sokkal sikeresebbek az élet egyéb területein, a zeneórákat kihagyott társaiknál. A zene segít nekik az általános alkalmazkodásban, a precizitásban, önbizalmat, mindezzel együtt erkölcsi tartást is ad.
Mára már a zeneóra mindenkinek elérhető, nem kell alkalmassági vizsgát sem tenni, ennek ellenére sajnos nem jelentkeznek többen, mint anno.
Diplomamunkámat az óvodai improvizációs zenei nevelésből írtam, amit sok kutatás előzött meg. Mint gitártanár, szeretném jobban megérteni, hogy melyek azok a zenei eszközök, amik segítségével teljesebb embereket lehet nevelni. A mai napig fontosnak tartom a szakemberekkel folytatott konzultációt, hogy naprakész információk segítségével, velem együtt a módszer is fejlődhessen. Zenepedagógusként legfőbb célkitűzéseim között szerepel, hogy olyan zenei nevelést dolgozzunk ki, mellyel még adósak vagyunk Kodály Zoltán elképzelésének.
Juhász Péter, óvodapedagógussal való munkám mentén egy olyan, gyermekeknek szóló műsort dolgoztunk ki, amely egyfajta hiánypótlásként szolgálhat a nevelési intézményeknek, ezzel együtt mégis szervesen beilleszthető a nevelési terv tematikájába. A műsor természetesen folyamatosan fejlődik, valamint figyelembe veszi az egyéni igényeket is, így egy igazán szórakoztató és hasznos időtöltést nyújt minden gyermek számára.